Jánoska Antal:

A magyar kártya napja

A közhiedelemmel ellentétben a játékkártyák ma már nem egzisztencia romboló bűnök hordozói, a régóta használt ördög bibliája kifejezés is egyre inkább kultúrtörténeti érdekességként kerül felemlegetésre. Mert valamikor elégették az apró lapocskákat, egyházi- és világi tiltások sora jelezte a kártyázókkal szembeni társadalmi ellenszenvet. A XX. századra megszelídültek az indulatok és a kártyák iparművészeti- vagy kisgrafikai műfajként jelennek meg a múzeumi életben, hétköznapjainkban pedig társas játékok ártatlan eszközeként szerepelnek.

A magyar kártyafestők különleges kártyakép megalkotásával járultak hozzá az egyetemes kártyakultúra gazdagságához. 1835 körül készültek el Pesten Schneider József és Chwalowszky Ödön kártyakészítő mesterek műhelyeiben a napjainkban magyar kártyának nevezett játékeszköz első példányai. Az új, keletkezését követően regionálissá váló kártyatípus az egyetlen standard kártyakép, mely irodalmi mű hőseit ábrázolja és epizódjait idézi fel. Schiller Tell Vilmosa a biedermeier ízlést és divatot követve jelent meg a kártyaképeken. A tükörképességében és témájában is új játékszer nem csak Magyarországon, de Közép-Európa-szerte kiszorította a korábban általánosan használt egyalakos kártyaképeket. Kezdetben helvét- vagy svájci-német volt a játék neve. A XX. század elején az elnevezés magyar kártyára változott, német nyelvterületen pedig Doppeldeutsche lett.

A budapesti Kazinczy utcában (egykor Kiskereszt utca) járva az 55. számú ház falán olvashatjuk a mindmáig legnépszerűbb magyar találmányra emlékező sorokat. Az emléktáblát 1996-ban állította a Magyar Talon Alapítvány (a Magyar Kártyamúzeum megalapításának szándékával működő szervezet) és a Pató Pál Asztaltársaság (a magyar kártya kultikus tisztelete okán) és december 29-ét a magyar kártya napjává nevezték ki. A házban működő Wichmann kocsmában 2002-ben is koszorúzás, baráti beszélgetés és természetesen játék lesz a program. Erre a rendezvényre december 29-én délután három órára várják a játékbarátokat.

A köztudatban még napjainkban is él a tévhit, mely a magyar kártya svájci eredetét állítja. Ezt hirdeti Zolnay Vilmos sokak által idézett könyve, a Sulinet az interneten és a magyar kártyagyártás fellegvárának történeti tájékoztatója is. Svájcban viszont a Tell kártyát soha nem ismerték, nem is gyártották. A Tell- vagy magyar kártya magyar találmány és ezt Zsoldos Benő 1980-ban megjelent tanulmányában, később a Kártyalexikonban is olvashattuk. A közelmúltban a kártyabarátok kísérletet tettek arra, hogy a magyar kártya helyet kapjon a Millenáris kiállításon, ám a gondolat elakadt a szervezők érdektelenségén. Pedig Schneider és Chwalowszky urak talán legnépszerűbb magyar találmánya megérdemelt volna néhány négyzetméternyi törődést.

És még egy apró érdekesség a magyar kártya képeivel kapcsolatban: aki a Tell Vilmos legendás alma-jelentét keresi a lapokon, nem fogja megtalálni. Ez az epizód az 1850 előtt készült kártyák piros VI jelzésű lapján szerepelt. A játékszokások azonban 36-ról 32-re csökkentették a csomag lapjainak számát és a VI kártyák megszüntetésével az alma-jelenet is eltűnt.