Magyar Kártya

A magyar kártya, más néven Tell-kártya 32 vagy 36 lapos kártyatípus, a legismertebb magyar kártyajátékok eszköze, Schneider József pesti kártyafestő 1836-os találmánya. Magyarországon és a német nyelvterületen a legelterjedtebb, Európa jelentős részén a francia kártya után a legkedveltebb játékkártyatípus, azonban a világon a legnépszerűbb kártyajátékok nagy részét ez utóbbival, és nem magyar kártyával játsszák.

Magyarországon a kártya színei és a lapok kártyaképei többször is változtak története során. A Magyarországon, Ausztriában, Erdélyben, Szlovéniában, Csehországban, Horvátországban, Szlovákiában és Dél-Tirolban is használatos, a svájci szabadságharc szereplőit is ábrázoló, 32 vagy 36 lapos kártyacsomagot a magyarság körében magyar kártyának nevezik. Másik elnevezése a Tell-kártya, amelyet négyféleképpen is neveztek (Kettős német, Helvét-német, „Doppeldeutsche”, Négy évszak). Az angol nyelvű szakirodalomban a kártyatörténészek körében Tell or Seasons Pattern az elnevezése.

A magyar kártya egyik fő jellegzetessége az egyes színek ász lapjain látható évszakkallegóriák, a másik pedig a 8 darab alsó és felső lapon a svájci kantonok középkori szabadságharcának alakjai, a Tell-mitológia szereplői láthatóak tükörképesen. Ezt a kártyát csak a magyarországi használói nevezik magyar kártyának, Ausztriában kétfejű vagy kettős németnek hívják, a német színek és a Tell-motívumos lapok tükörképes elrendezése miatt. Közép-Európa országaiban elterjedt kártyajátékok között érdekes színfolt az a kártya, amelynek lapjai a legendákban szereplő svájci szabadsághősnek, Tell Vilmosnak és társainak állít emléket.

A több mint másfél évszázad óta gyártott svájci tematikájú kártyaminta eredete sokáig tisztázatlan volt. Sokan svájci (helvét) kártyának nevezték, mások azt tartották, hogy Németországból került hozzánk. Egy tekintélyes amerikai szakíró, Hargrave nyilván a svájci alakokból ítélve, könyvében Svájc kártyái között említi, annak ellenére, hogy ott sohasem gyártották vagy használták. A szakirodalom és a nyilvántartott nagy gyűjtemények katalógusai gyártóként csak a bécsi Piatnik nevét említik, holott számos magyar kártyafestő, több bécsi és prágai grafikus is készítette. Nyitott kérdés volt az is, hogy miért vannak egy nálunk régóta gyártott kártyának a svájci történelemből vett alakjai. Kolb Jenő kártyatörténész az 1984-nem megjelent Régi játékkártyák című könyvében már céloz arra, hogy a Tell-kártya magyar eredetű, és Schiller drámáján alapszik, bár eredeti készítőjéről még nem volt tudomása.

A bécsi Piatnik Ferdinánd, akinek apja Budán született és Pozsonyban végzett kártyafestő iskolát, a Tell-kártyát 1865 körül kezdte gyártani. Később a nagyvállalattá fejlődött cég budapesti, prágai és krakkói leányvállalatai útján az egész monarchiában elterjesztette. Nyilván ez keltette annak a látszatát, mintha a Tell-kártya a bécsi Piatnik eredeti gyártmánya, s így osztrák eredetű lenne. A gyár azonban sohasem utalt erre, sőt Jánoska Antal kártyatörténész kérdésére a következőket közölte: „Az általunk ismert legrégibb kártya Tell Vilmos alakjaival kb. 1860-ból származik. Azt hisszük azonban, hogy ilyen már korábban is létezett.”

Sylvia Mann angol gyűjtő és kártyatörténész egy régi kártyagyűjtemény megvásárlásával jutott a kártya birtokába, melyet 1973-ban azonosítottak be.A gyűjtő tanúsítványa, amelyben leírja a kártya pontos adatait, megállapítja: „A készítő: Schneider József Pesten. A kiadás ideje kb. 1835. Nem tudok más hasonló kártyáról sem múzeumokban, sem magángyűjteményekben.” Az adatokból és fényképekből kétségtelenül bebizonyítható, hogy a mai magyar kártyának Schneider kártyája volt az őse.